Lecserélte a logóját a Microsoft

A Microsoft 25 év után lecserélte a logóját, ezzel bizonyítva azt, hogy teljes mértékben rá vannak pörögve a Windows 8-ra, illetve a megújult dizájnra. Ez már a redmondiak harmadik logója, mivel az elsőt 1982-ben tervezték. Azt öt évig használta az akkor még Bill Gates irányítása alatt álló cég. A következő emblémát Scott Baker tervezte 1987-ben, és egészen máig volt “forgalomban”. Azonban ma a redmondi mamutcég leleplezte új cégérét, amelyből eltűnt a hullámzó régi, még a Windows 7-ben is használt arculat, átadva helyét a tényleg ablakszerű, színeiben megegyező jelképnek.

A szimbólumban a kék szín a Windows 8-at, a piros az Office-t, a zöld pedig az Xboxot jelképezi. A sárgának még nincs meg a funkciója, de valószínűleg vagy a Hotmailt, vagy pedig a Windows Phone 8-at fogja jelenteni. Jeff Hansen, az észak-amerikai szervezet szóvivője azt nyilatkozta, hogy “egyes esetekben még használhatják a régi emblémát”. A logotípia megjelenik majd a Windows Phone 8-as mobilokban, illetve a Surface-n is.

  1. R. Feri szerint:

    A régi logókhoz képest ez már jobban fogja jellemezni a jövő Microsoft-ját szerintem.

  2. Omu szerint:

    Zsolt: egye1tale1n nem negatedv a hozze1e1lle1som, sőt egyete9rtek azzal, hogy a minőse9gi tartalmak ilyen dedjaze1se1hoz meg kell teertmeni a lehetőse9get. Haszne1lne1m e9n is szedvesen, mert nagyon meg tudok f6rfclni egy jf3 blogbejegyze9snek.Puszte1n az e9lelmes-fajta webesek nem felte9tlen ce9lnak megfelelő hozze1e1lle1se1ra prf3be1ltam utalni illetve arra, hogy e9desanye1d idealizmusa nem biztos hogy jelenleg a magyarorsze1gi ingyenesse9ghez szokott felhaszne1lf3tf6megben jf3 te1ptalajra lelne.Jf3 benchmark lenne ennek a bevezete9se9re a torrentoldalak seed are1nye1nak az elemze9se. Hasonlf3 hozze1e1lle1st kf6vetel a fogyasztf3tf3l: ingyen kap, de mit ad csere9be? Feltf6lt-e a letf6lte9se ute1n? stb Fe9lree9rte9s ne esse9k, jf3nak tartom nagyon, csak kisse9 pesszimista vagyok.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.