Adattenger: a káosz önmaga

Az adattenger jelen állapotában már kezelhetetlen, és ez egyre csak fokozódik, az emberek pedig nem tesznek ellene semmit. Az információ minden fronton történő áramlásával és a világ felgyorsulásával önmagában még nem is lenne óriási probléma, de a Google örökös használata már-már kikapcsolja a csendet az életünkben, hiszen mindig attól félünk, hogy lemaradunk valamiről. A közösségi oldalak felhasználóiban ez már nyomot hagyott. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt – amikor még nem voltak közösségi oldalak – még szokás volt fórumozni, kommentezni, de ez a tulajdonság egyre inkább kiveszik a fiatalabb generációkból. Ők, pontosabban Mi, már csak megnyomjuk a like, +1, retweet, reblog, repost, stb. gombokat, ami azonnali megosztást, tetszésnyilvánítást garantál. De, ha valami nem tetszik az adott dologban, akkor nem írunk egy kommentet, hanem elhagyjuk a weboldalt, szóval magát a közösséget romboljuk. A bloggerek folyamatosan panaszkodnak, hogy a felhasználók nagy hányada csak a Facebookon, Google Pluson, stb. tud reagálni, ott is megelégszenek azzal, hogy tetszésüket, haragjukat, szimpátiájukat egyetlen lájkkal, vagy +1-gyel kifejezzék. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy online közösségben maxiumum 10% az aktív felhasználó, a többi csak lájkol, repostol, megoszt – azaz a többi csak egyszerű ballaszt.

Amikor 2005-ben elindult a Netvibes, ami az első netes aggregátor volt, egyértelművé vált, hogy a feladat már nem az információk beszerzése, hanem annak szortírozása, szelektálása a feladat. A kérdés már csak az: hogyan szűrjük, kombináljuk ezeket a hírfolyamokat? Mi van például, ha Londonban keresek egy jó pubot? A Google (mobil) böngészője már automatikusan a legjobb ajánlatokat dobja fel, de azt már nem tudom megnézni, hogy a felhasználói vélekedés szerint melyiknek a legjobb a minősége, hiszen nincs olyan szolgáltatás, amely átlátható információvá fűzné össze a különféle gasztro-, turista-, illetve térképoldalak értékeléseit. A webes szakma víziója az, hogy ennek a problémának a megoldására fog megszületni a szemantikus web. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ha beírunk egy kérdést a szemantikus webbe, akkor az interneten megtalálható adatokat úgy kombinálja össze, hogy érthető, értékelhető, illetve értelmes választ kapjunk rá.

Az adatok szűrését illetően már érezhetjük a kézzel válogatott, azaz “curated” tartalommegosztás előszelét. Ismét fontos lett a blogokban a blogroll, fontosabbá váltak a linkek, amelyet egy jelentőseb személyiség, ún. véleményvezér ajánl követőinek.  Sokkal könnyebb találni valakit, aki megmondja, mit nézzünk, mit olvassunk, ki legyen a példaképünk, pedig ezt magunknak kellene eldönteni. Azonban ez ellen a lustaság tesz a legtöbbet, az pedig jelen társadalmunkban a legnagobb maltere a tartalomfogyasztásnak.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés / 5. Szavazatszám:

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top